USDDN bírói továbbképzés
USDDN bírói továbbképzés program 2012
Az idei évben szeretnénk néhány újabb bírót felkészíteni és vizsgáztatni a USDDN szabályzat szerinti bírálatra. A terveink szerint az év folyamán több alkalommal tartanánk előadást a szabályzatról, és a bírálat irányelveiről a hivatalos USDDN bírálati kézikönyv alapján. Ezeken a képzéseken bárki részt vehet, hiszen a részvétel nem csupán bírói, de versenyzői szempontból is hasznos lehet. Az előadásokon való részvételről oklevelet adunk ki, de ez nem tekinthető bírói vizsgának.Az előadások alapján a Bátrak Kupáján lehetőséget biztosítunk arra, hogy hivatalos USDDN bírói tanfolyamon és vizsgán vehessen részt minden érdeklődő. A vizsgát Frans van Roij, az egyik legrégebbi európai kutyás frizbi szakember fogja megtartani.
Néhány szó a USDDN bírói vizsgákról: a szervezet 4 szintű bírói vizsgarendszert üzemeltet. Ebben az egymásra épülő folyamatban vannak bizonyos követelmények az egyes szintekhez, ennek megfelelően pedig a különböző szinteken különböző bírálati lehetőségek érhetőek el.
A hazai versenyzők számára egyelőre legfeljebb a 2. szint érhető el tudomásom szerint, de véleményem szerint hasznos volna arra törekednünk, hogy legyen legalább 3. szintű hivatalos bírója is az országnak.
Akit érdekel a USDDN szabályzat szerinti bíráskodás, illetve aki jobban meg szeretné ismerni ezt a szabályzatot, kérem jelentkezzen a továbbképzésre az alábbi címen:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dDV0RmMyUDNLM2tCd2U1MTJKYXJpc3c6MQ
A USDDN bírói szintek rendszere az alábbiak szerint működik:
USDDN 1. szintű bíró:
kizárólag toss and fetch futamokon bírálhat de nem lehet vezetőbíró, nincs szükség előképzettségre, de ajánlott 2 versenyen segédbíróként részt vennie a vizsga előtt. Szükséges vizsgaeredmény a toss and fetch tesztlapon 75% vagy jobb eredmény.
USDDN 2. szintű bíró:
Toss and fetch és freestyle futamokat is bírálhat, nem lehet vezetőbíró. 1. szinten sikeres vizsgával, ezen kívül 6 hónap bírói és 2 év versenyzői tapasztalattal szükséges rendelkeznie, valamint bármely rendszerű kutyás frizbi versenyen lebírált eredménnyel kell rendelkeznie.
Szükséges vizsgaeredmény a toss and fetch és a freestyle tesztlapon 75% vagy jobb eredmény.
USDDN 3. szintű bíró:
Toss and fetch és freestyle futamokat is bírálhat, és vezető bíró is lehet. Tarthat bírói továbbképzéseket, de nem szervezhet vizsgákat. 2. szinten sikeres vizsgával, ezen kívül 5 év bírói vagy 5 év freestyle versenyzői tapasztalattal szükséges rendelkeznie.
Szükséges vizsgaeredmény a toss and fetch és a freestyle tesztlapon 75% vagy jobb eredmény.
USDDN 4. szintű bíró:
Toss and fetch és freestyle futamokat is bírálhat, és vezető bíró is lehet. Tarthat bírói továbbképzéseket, és vizsgáztathat újabb bírókat. 3. szinten sikeres vizsgával, ezen kívül 7 év freestyle bírói és 7 év versenyzői tapasztalattal szükséges rendelkeznie.
Szükséges vizsgaeredmény a toss and fetch és a freestyle tesztlapon 90% vagy jobb eredmény.



