2007.08.18-19.

Manic Miner Cup


2007 nyarán végre megvalósult a legaktívabb szlovákiai csapat, az Outsiterz álma: sikerült első szabadtéri tornájukat megrendezniük, ráadásul a magyar csapatok számára nagyon kedvező helyszínen: a Tátra lábainál fekvő Perhát faluban. A festői szépségű falucska hegyek közé eldugott fociplyáján 8 magyar, szlovák, cseh és lengyel csapat versengett. Magyarországot sajnos csak az UFÓzd képviselte, talán az időpont volt egy kicsit kedvezőtlen a többi csapat számára. Az ózdi csapatnál is gondok merültek fel a torna előtt a megfelelő létszámú csapat összeállításában, de aztán a L.O.L. részéről jött a segítség, Feri és Benedek érkezett Budapestről.

A csoport mérkőzések során az egyik legerősebbnek tűnő szlovák Mental Discorders-szel kezdtünk, akik azonban csak 7 emberrel érkeztek és hiába a tapasztaluk és állóképességük, kemény küzdelemben, higgadt támadásokkal és rendezett védekezéssel sikerült győzedelmeskednünk. Ezután az EB-t is megjár cseh open válogatott volt az ellenfél, akikkel egy teljesen kiegyenlített mérkőzésen maradtunk alul, az utolsó pont döntött csupán. A mérkőzés negatívuma Szabi térdsérülése volt, ami elsőre is nagyon komolynak tűnt, sajnos idővel kiderült, hogy nemcsak a tornán nem számíthattunk a játékára tovább, de az is kérdéses, hogy mikor léphet újra pályára versenyen. Viszont igazi csapatkapitányhoz méltóan,  lélekben és hangban végig aktívan támogatta a játékot a pálya széléről is.

Végül egy gyengébb cseh csapatot kaptunk ellenfelül, akik ellen nem okozott gondot a győzelem, s mindenki kipróbálhatta, milyen érzés bedobni a hosszút Benőnek a zónába. De ezzel még nem volt vége a napnak, mivel a kevés csapatra való tekintettel teljes kersztebe játszás volt, azaz a másik csoport harmadik helyezettjével, a szervező Outsiterzzel kerültünk szembe. Ellenük mindig sikerül színvonalas és kemény meccseket játszani, most talán nem volt ott minden kulcsemberük, de Keso hosszú indításai így is halálosak voltak. Azonban a szervezett védekezésünk és az egyre inkább működőképesnek tűnő támadásaink által nem kellett aggódnunk a győzelem miatt.

 

 

 

 

 

 

 

A második napon a keresztbejátszásokkal kezdődtek a mérkőzések, a cseh színekben versenyző, leginkább magyar és amerikai játékosokból álló FUJ-jal kezdtünk. A FUJ sok nemzetközi tornát megjárt, nagyon jó játékosokból álló csapat, és talán kicsit jobban is megijedtünk tőlük, mint kellett volna, ezért nem sikerül annyira megszorítani őket, mint szerettük volna. De tudtuk, hogy számunkra a nap meccse ismét a Czech Hope ellen ígérkezik. Miután a Czech Hope kikapott a másik ágon az egyre jobban játszó Golden Ants-től, ismét összekerültünk velük és tudtuk, hogy az első naphoz hasonló kemény meccsre számíthatunk. Sajnos a mérkőzés közepére megéreztük, hogy már a 4. mérkőzésünket játszuk csupán 8 emberrel, ezért főleg a védekezésünk nem állt a helyzet magaslatán. A meccs végéhez közeledve azonban a csehek is elkészültek az erejükkel és ez plusz erőt adott. Minthogy az is, hogy a szabályok értelmében az idő lejártakor a több ponttal rendelkező csapat pontjaihoz hozzá kell adni egyet és amelyik csapat ezt a pontszámot eléri, az nyer. Így hiába vezetett a cseh válogatott 12:7-re, még volt esélyünk a győzelemre. És fáradtan, 8 emberrel olyan védekezést produkáltunk, amivel már-már kezdtük elhinni, hogy győzhetünk. Végül két megszerzett pont után csak becsúszott egy hiba a rendszerbe, és csehek megérdemelten győztek, de a végkimerüléshez közel gratuláltak a játékunkhoz. A 4. hellyel pedig teljesen elégedettek lehettünk.

Összességében nagyon jó hangulatú torna volt, gyönyörű környezetben. Pozitívum volt még felvidéki specialitásokból álló vacsora, az alkoholmetnes ivóverseny.
Reméljük, az Outsiterz lelkesedése fennmarad és jövőre ismét lesz Ultimate torna a Felvidék hegyei között.

Állók: Major Balázs, Horváth Szilveszter, Orosz Ferenc, Orbán Benedek, Salánki Lajos, Trócsányi Szabolcs.
Ülők: Tóth Péter, Berzi Bence, Oláh Sándor