A 2007-es HOTRF torna rendhagyó módon 2008 első hétvégéjén lett megtartva, az ózdi sportcsarnok túlterheltsége miatt. Az extrém időpont ellenére is szép számú jelentkező volt, végül 3 külföldi és 9 magyar csapat versengett. Az első körben a FreeBees borította rögtön fel a papírformát, miután az Outsiterz és a Mekkora elleni győzelem és a Lolka elleni döntetlen a csoportelsőséget hozta nekik. A második körben a felső ágon egy magyar és egy külföldi csoport jött össze. A magyar csoportban a Hallodigaz-e? épp hogy csak meg tudta a szerezni a győzelmet az UFÓzd REaDy és a FreeBees ellen, míg a másik ágon a csapatok szépen körbeverték egymást, s miután mindhárom meccs 1 pontos győzelemmel ért véget, a több szerzett pont döntött, így a Frizmi csúszott le az elődöntőről. Az alsó ágon két mérkőzés felkonferálása is általános derültséget okozott: a Lolka - Bolka és a Mekkora - MUF meccsek is furán hangzottak a mikrofonban.

Ismét nyert a Hallodigaz-e?
A szombat esti buli szokás szerint a verseny helyszínén zajlott végkimerülésig, másnap volt olyan csapat, amelyik nem tudta nyújtani az előző napi teljesítményét. Éjszaka jelentős mennyiségű ónos eső és hó zúdult a környékre, ami aggodalmassá tett mindenkit a másnapi haza utat illetően.
Vasárnap az elődöntőkben a Hallodigaz-e? az osztrák A-Teamet győzte le egy ponttal, az UFÓzd REaDy viszont magabiztosan nyert az Outsiterz ellen 9:5-re. Így megismétlődhetett a tavalyi döntő, igaz, még színvonalasabb és küzdelmesebb kivitelben. Az UFÓzd REaDy 2:6-os állásnál kért időt, ekkor rendezték soraikat és felzárkóztak a Hallodhoz, és a végén már közel álltak a meccs megfordításához is, a Hallod azonban rutinosan tartotta végig az előnyt. Megismétlődött tehát a tavalyi végeredmény is. Sőt a harmadik helyezett ismét az Outsiterz lett játék nélkül, miután az A-Team nem állt ki a mérkőzésre. Hamarabb haza kellett indulniuk, mivel nem voltak biztosak, hogy hazaérnek az autójukkal. Utólag megtudtuk, hogy Miskolcnál lerobbant az autójuk, majd Ausztriából jött értük a segítség, az útjuk végül 17 óráig tartott. Ezek után pláne nagyon sajnálták, hogy nem maradtak lejátszani az utolsó mérkőzésüket.
A torna végeredményben szép lezárása volt a 2007-es évnek, és szép kezdete a 2008-asnak. Remélhetőleg mindenkivel találkozunk 2008-ban, már a megszokott novemberi időpontban.
Tóth Péter