A párezres település sportcsarnoka adott otthont az idei Hallodigaz-e? által szervezett nemzetközi teremkupának. A csarnok nagyobb városok számára is irigylésre méltó lehet, minden kényelmi eszköz megtalálható benne, tökéletesen alkalmas arra hogy kiszolgálja a dömsödi fiatalok igen aktív sportigényeit. Az üzemeltetők minden segítséget és támogatást megadtak ahhoz hogy a frizbitorna minél magasabb színvonalon kerüljön megrendezésre.
A szervezők már pénteken birtokba vették a sportlétesítményt, illetve intézték a szálláshely szobáinak kiadását. Pár csapat már aznap este megérkezett, így jöhettek a már szokásos koccintgatások. Szombat reggel kezdődött a viadal, a 12 nevezett csapat 3 darab 4-es csoportban játszott körmérkőzést, majd ezekből helyezés alapján továbbjutottak a 4 darab 3 személyes középdöntős csoportba. Itt megintcsak körmérkőzés várt rájuk, majd vasárnapra maradtak a ki-ki meccsek, ezen a napon 2-2 mérkőzést játszott mindegyik csapat.
A Hagymás Bab nevű, Tüdő által alapított csapat nagy meglepetést okozott. Csoportelsőként jutott tovább a felsőház középdöntőjébe, ahol ugyan kikaptak a FreeBees-től, de csoport másodikként vasárnap a Hallod-dal játszhatott a döntőbe jutásért. A mérkőzésük alatt sokat hibázó Hallod nem tudta hozni a papírformát, így az egyik ágon a Bab-ok várták a döntő mérkőzést. Itt a LOL csapata várta őket, akik végül fegyelmezett és pontos játékkal térdre tudták kényszeríteni a menetelőket. A kupát tehát a LOL szerezte meg, teljesen megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára Boross Gabi csapata. A harmadik a Hallod lett, akik végül utolsó meccsükre összeszedték magukat, és megnyugtató játékkal hozták a debreceni FreeBees elleni zárómeccsüket.
A 3 külföldi csapat nem tudott beleszólni a felsőház történéseibe. Szokatlanul gyengén szerepelt az osztrák Beery Bear formáció. A név ne zavarjon meg senkit, ők a Gregor féle Spin csapat volt egy kicsit sajátos felállásban.
A végső sorrend:
1. LOL
2. Hagymás Bab
3. Hallod
4. FreeBees
5. Igaze
6. OldBoys
7. Outsitterz
8. Beery Bear
9. Frizmi
10. UFÓzd
11. M.U.F.
12. Díszkanál

Bandesz